Isten Patikája

Isten Patikája hírei

Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit

11 éve | [Törölt felhasználó] | 3 hozzászólás

Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit

         Marosvásárhelyen születtem, hitetlen családban nevelkedtem. Édesapám katolikus, édesanyám református felekezetűek, engem és három testvérem reformátusnak kereszteltek. A családban Istenről nem hallottam, kivéve, amikor édesanyám káromkodott. Mint minden református gyerek, nekem is a konfirmáció előkészületekre kellett járnom, ott hallottam először Istenről. Kellemes volt hallgatni az Igét, nyugtatott és egy különös érzés vett körül, még akkor is, ha nem értettem az Ige értelmét, súlyát. Egy csintalan gyerek voltam és így a konfirmáció előkészülete ideje alatt is csak rosszalkodtam, és nem vettem komolyan semmit a tanulásból. Itt ismerkedtem meg a „jó” bulizós barátaimmal. Ezekkel a barátokkal egyre mélyebbre süllyedtem a világnak az élvezeteiben. A világ dolgai, a diszkó, a fiuk töltötte be az életemet (A világ dolgai János I levele 2,16 - Mert mindaz a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból). Beképzelt voltam, magabiztos, csúfolkodtam azokkal akik, dundibbak, pattanásosak voltak vagy fogszabályzót viseltek. Nagyon jól értettem ahhoz,hogy, hogyan kell az ember szívébe taposni.

         Egészen addig, míg olyan helyzetbe kerültem, hogy az arcom egy pattanástól (ami nálam akkoriban igazán ritka volt) befertőzött egészen. Odalett a szépség, beutaltak a korházba ahol az orvosok leégették az arcom hidrogén – karbonnal. Mikor tűkőrbe néztem és láttam, hogy az arcom mennyire csúnya az égetéstől, összetört szívvel és könnyek között Istenhez kiáltottam. Ez volt az első az életemben, amikor Istenhez szóltam, de akkor is azt kérdeztem, hogy miért engedte meg hogy ez történjen velem. Istent hibáztattam, mert azt vette el tőlem, amihez tartottam, a szépségem. Innen tovább kellett küszködnöm, hogy az arcom szépségét visszaszerezzem. Tizenhét évesen Magyarországra utaztam abban bízva, hogy a magyarországi tudomány jobb és biztosan helyrehozzák az arcom. De még attól, hogy az arcom csúnya volt a világ élvezetét folytattam, még így is akadt egy – egy fiú, akinek tetszettem, és jártam velük. Az otthonomtól távol lévén én magam kellett gondoskodnom a magam ellátásáról, és kezeléseimről, ezért dolgoznom is kellett. Gombászatban dolgoztam, ahol egy hívő nővel ismerkedtem meg, aki bizonyságot tett Istenről, de sajnos süket fülekre talált. Gyakran énekelt egy éneket, ami engem nagyon zavart, mert az ének így hangzott:

„Angyalok fognak ott énekelni

Jézusban fognak gyönyörködni,

Alig várom már, hogy ott lehessek

Mondjam Jézusnak, hogy szeretlek.

Mennyország, oh! Mennyország,

Kedves testvér, kedves testvér vár reád.

Van – e már fehér ruhád,

Jézus Krisztus vár reád…”

         Zavart ez az ének mivel tudtam, hogy nincs örök életem és nem kerülhetek az Atyához, tudtam, hogy nincs „fehér ruhám”, megtisztított szívem. De ami még jobban zavart az, hogy „Jézus Krisztus vár reád”. Ez a szívem mélyébe hatott. Az életem egyre jobban romlott: a megspórolt pénzem, amit az arcom kezelésére és a szüleimnek szántam ellopták, az arcom állapota egyre jobban romlott a gomba spórájától, a családi helyzetünk is egyre jobban romlott. Mindezek a nehézségek idején Istent hibáztattam, haragudtam Rá, és mind, ami vele kapcsolatos volt, megvetettem, nem is akartam Ő róla hallani. Egy és fél év múlva hazakerültem Vásárhelyre (Marosvásárhely).

          Az életem egyre nehezebbé vált, elviselhetetlenné. Tehernek súlyát éreztem nap, mint nap. Ahhoz, hogy kikapcsolódjak (megnyugvást keressek) szükségét éreztem, hogy kiruccanjak valahova. Így felhívtam az egyik barátnőmet (aki eljárogatott egy gyülekezetbe, de én erről nem tudtam) akivel telefonon megegyeztünk, kiruccantunk valamerre.

        Gondoltam, hogy eltekergünk valamerre vagy szórakozni megyünk valahova. De nem így történt, mivel barátnőm egy keresztény ismerőséhez vitt Biblia órára. Én nem tudtam, hogy ahova ő vitt ott keresztények vannak, sem azt hogy bibliaórát tartanak és mikor beléptem a keresztény fiú szobájába Bibliát és énekeskönyvet láttam az asztalon, háborgás fogott el. Illedelemből végig ültem a bibliaórát, de Isten Igéjéből semmit nem értettem. Hazafelé, gondolkodva mentem és rájöttem, hogy a szívembe nyugodtság és békesség van, és ez a békesség, imádkozás után jött be a szívembe mikor bibliaórán értem is imádkoztak.

       Utána, idővel én magam kezdtem eljárni gyülekezetbe és lassan Isten Igéje tisztább és érthetőbb lett, minél jobban közeledtem Istenhez annál jobban értettem mit, miért engedett meg az életemben.

        Felismertem bűnös voltomat, bűneimet megvallottam az Urnak, és elhagytam őket. Tudom, hogy az Úr ígérete igaz, hogy „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, és megbocsássa bűneinket és megtisztít minket minden hamisságtól.” (János I levele 1,19).

          Így mivel hívővé lettem, változott az életem. Isten megtanított, hogy mindig, minden céllal történik, reménységet, békességet, örök életet nyertem. Minden utamban tapasztaltam, hogy az Úr irányítja az Ő gyermekei lépteit, úgy ahogy ő megígérte.

           „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.” 37 Zsolt. 23

                                                                                                                              Szabó Rebeka