Jézusnak hét kijelentése, "szava" volt a kereszten. A Golgotára felérkezve leteperték, és felfeszítették a keresztre. Mikor a római katonák átszögezték kezét és lábát, ellenségeiért imádkozott: "Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!" Azokért imádkozhatott, akik tudatlanságból cselekedtek. Mély részvétet érzett irántuk. A római százados megtérése jelzi imája eredményét.
   Két latorral együtt feszítették meg, akik először a tömeghez kapcsolódva gúnyolták és csúfolták. Ezeket az eseményeket az 1000 évvel ezelőtt írt dávidi 22. zsoltár megjövendölte (a kéz és a láb átlyukasztása: 17., a sorvetést a köntösre: a 19., és a csúfolódást: a 8-9. versekben). A jobb lator azonban megváltozott, és Jézushoz könyörgött megmentéséért. Krisztus szeretettel ezt válaszolta: - "Bizony mondom néked ma: velem leszel a paradicsomban." Hite a példája annak, hogy igaz megtéréssel még az élet utolsó óráiban is lehet üdvözülni.
   Jézus harmadik kijelentésével özvegy édesanyjáról gondoskodott, János apostolra bízta. Fiúi szeretete és kötelessége nyilvánult meg ebben. Eddigi szavai mind másokkal foglalkoztak.
   A következő két mondása lelki-testi gyötrelmének kifejezése. "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" Itt is a 22. zsoltár kezdő szavait idézte Jézus. Többi verse is megrázóan részletezi átélt szenvedéseit, és az Atyától való távolságát: "féreg vagyok s nem férfi; emberek csúfja és a nép utálata. Akik engem látnak, mind csúfolnak, félrehúzzák ajkaikat, és hajtogatják fejüket: Az Úrra bízta magát, mentse meg őt, hiszen gyönyörködött benne!... Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg, éjjel is, de nincs nyugodalmam" (3:7-9. versek).
   Szörnyű kínjában így kiáltott: "Szomjúhozom!". A zsoltár így tudósít:
   
   Mint a víz, úgy kiöntettem, csontjaim mind széthullottak, szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt és a halál porába fektetsz engem. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre." (Zsolt. 22:15-20)
   
   A hatodik kiáltás halála előtt hagyta el ajkát: "Elvégeztetett!". Az Atya távolsága, és az emberek bűnterhe miatt érzett kínok kioltották életét, de látta, hogy sikerült bevégezni a megváltás művét. Célhoz ért: "Most lett meg az üdvösség és az erő" (Jel. 12:10). Majd a 31. zsoltár szavával felkiáltott, lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét (=életét): "Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet." A Szentírás igéi egész lényét árjárták! Hitte, bár nem érezte, hogy Atyja szeretettel megmenti és kegyelmébe fogadja.
   Így halt meg Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója!