Isten Patikája

Legendák Bábel

12 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

Legendák Bábel "Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. És lõn mikor keletrõl elindultak vala Sineár földjén egy síkságot találának, és ott letelepedének...

És mondák, Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje..." Így indul a Teremtés könyvében Bábel tornyának története, melyet Noé leszármazottai építettek. "Az Úr pedig alászálla, hogy lássa a várost és a tornyot...", és felmérve, hogy míg az emberek egy nyelven beszélnek, nem adják fel, amit elgondoltak, a nyelvek összezavarásával sújtott le rájuk, hogy ne érthessék meg egymást, és "elszéleszté õket az egész földnek színére"…

Ez a különös történet két teljesen különálló mítoszt ötvöz. Az egyik arról számol be, hogyan épített az ember égig érõ tornyot, hogy az istenek lakóhelyét ostromolja, és miként bűnhõdött elbizakodottságáért. A másik legenda a nyelvek sokféleségére ad magyarázatot. Hogy e két hagyomány összekapcsolódhatott, annak a Bábel név lehet az oka, amely a babiloni Báb-ili, azaz Isten kapuja kifejezésbõl ered. Ám héberül halai összezavarodást jelent. És hogy miért éppen a babiloni zikkurát lett a kiválasztott a Mezopotámiában (Sineár földjén) találhatók közül, arra a magyarázatot a Teremtés könyvében találjuk meg. A zsidók a Kr. e. 597-ben kezdõdõ babiloni fogságban írták le a történetet.

Babilon felvirágzása

Bagdadtól délre, a mai Hilla szomszédságában, az Eufrátesz folyó középsõ szakaszán elterülõ Babilon városa már azelõtt nagy múltra tekintett vissza, még mielõtt a zsidók Sionra emlékezve vizeinél letelepedtek. A legelsõ utalás a városra a Kr. e. 3. évezredbõl származik. Késõbb Babilont a nyugatról érkezõ sémi törzsek tették naggyá, s fõvárosukká nyilvánították.

Ezen új sémi dinasztia hatodik királya, Hammurápi (Kr. e. 1792-1750) építtette az elsõ zikkurátot. Hammurápi egész Mezopotámiát ellenõrzése alá vonta, s uralkodása alatt Babilon óriási kulturális fejlõdésnek indult. Felvirágzott az irodalom, a matematika, a csillagászat és az asztrológia, akárcsak a jogtudomány. Szúzóban találtak egy fekete dioritsztélét, amelyet Kr. e. 1600-ban hoztak magukkal Babilonból a hódító elámiak. Ez az oszlop ma Párizsban, a Louvre-ban található. Hammurápi uralkodása kezdetén ezen az oszlopon tette közzé törvényeit. Ez ihlette a zsidók megtorlásra vonatkozó híres elvét, szemet szemért, fogat fogért.

A Robert Koldewey építész vezette német expedíció 1899 és 1917 között végzett ásatásokat Babilonban. Hogy eligazodhassanak a maradványokat elfedõ földhalmok között, számos ókori beszámolót használtak fel útmutatóul. Mindenekelõtt a Kr. e. 460 körül Babilonban járt Hérodotosz görög történetíró, valamint Ktésziasz, II. Artaxerxész perzsa király orvosának feljegyzéseit.

"Az ismert világ minden más városánál fényesebb" mondotta Hérodotosz. A Biblia lejegyzõi számára fényűzése és dekadenciája miatt neve egyet jelentett a bűnnel. Ám a Hérodotosz által leírt Babilon, melynek romjait ma is láthatjuk, nem Hammurápi városa volt. A király Kr. e. 1750-ben bekövetkezett halála után ugyanis Babilon hanyatlásnak indult, és még ezer éven át sorvadozott hol egyik, hol másik hatalom, nevezetesen a hettiták és az asszírok elnyomása alatt. Késõbb, Kr. e. 604-ben új babiloni birodalom jött létre. E birodalom második királya, Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor) tette Babilont az ókori világ legpompázatosabb városává.

Az Ég és Föld találkozásának háza

Az ókori méreteket tekintve Nabukodonozor városa hihetetlenül nagy volt, 2,6 km2-nyi alapterületét az Eufrátesz szelte ketté. Legfõbb csodájának Hérodotosz a városfalakat tartotta, melyek olyan szélesek voltak, hogy két négylovas szekér fért el egymás mellett. A Koldewey által feltárt falakra illett ez a leírás. Az ásatások során felszínre került egy fehér mészkõ, valamint vörös breccsa-lapokkal burkolt, 19 m széles sugárút is, melyet Körmeneti útnak neveztek. Az út mindkét oldalán húzódó, kék kerámiával borított falat 60 relief díszíti, mindegyik az oroszlánt, Istár istennõ jelképét ábrázolja.

A Körmeneti út az Istár kapun keresztül a babiloni fõisten, Marduk templomához vezetett. A Nabukodonozor által újjáépített templom egyik hatalmas csarnokának falát teljes egészében arany borította. A templom mellett emelkedett a nyolc-kilenc emeletesre épített, hozzávetõlegesen 100 m magas, monumentális zikkurát. A második szintre három lépcsõsor vezetett, a további szintekre pedig feljárókon lehetett feljutni, Hérodotosz beszámolója szerint a tetején egy szentély állt, amelyben csupán egy széles kanapé s mellette egy aranyasztalka volt. "A káldeusok szerint - bár én nem hiszek nekik - maga az isten szokott ellátogatni a szentélybe, hogy a kanapén megpihenjen..."

Hérodotosz talán arra utalt, hogy ezen a helyen zajlott a város istene és istennõje által kötött szent házasság éves nászi rituáléja, melyet feltehetõleg a király és egy papnõ jelenített meg az újévi ünnepségek idején. A szertartásra azonban valószínűleg valamelyik templomban került sor.

Ma már csupán rommezõ a leghatalmasabb zikkurát, amelyet a babiloniak az Étemenanki, az Ég és Föld találkozásának háza névvel illettek, a Nabukodonozor fogságába kényszerült zsidók pedig Bábel tornyának neveztek el.

Babilon pusztulása

Nabukodonozor halálát követõen Babilon hatalma gyorsan hanyatlott. Utolsó királya, Nabú-naid (Kr. e. 556-539) a sivatagban élt, miközben régensként fia, Bélsaccar uralkodott. Egyszer, a Babilon egyik pompás palotájában rendezett lakomán Bélsaccar vette magának a bátorságot, hogy a jeruzsálemi templomból elrabolt arany és ezüstedényeket használja. Ekkor megjelent egy kéz, s a falra titokzatos szavakat írt, melyeket egyetlen jövendõmondó sem tudott megfejteni. Elküldtek hát Dániel prófétáért. Az õ olvasatában így szólt az írás: mené, mené, tekei, úfarszin, azaz "megszámláltatott, megszámláltatott, megmérettetett és könnyűnek találtatott" - figyelmeztetés volt, mely szerint Bélsaccar hamarosan elveszíti királyságát. A falon megjelenõ szavak valóban a babiloniakhoz szóltak. Kr. e. 539-ben Nagy Kürosz elfoglalta a várost, és Babilon az óperzsa birodalom részévé vált.

Kürosz és közvelen utódai továbbra is gondoskodtak Babilon vallási épületeirõl, a késõbbi királyok azonban ezt nem tartották feladatuknak. Kr. e. 482-ben Xerxész megtorlásul lerombolta a város egyes részeit, ám Babilont még ennél is súlyosabban érintették az elhanyagolás évtizedei. Az épületek fokozatosan málladoztak, majd beomlottak. Nagy Sándor Kr. e. 323-ban birodalma fõvárosává kívánta tenni, de ekkor már az õ vasakaratával sem lehetett az óriási zikkurátot újjáépíteni. Az idelátogató Septimus Severus római császárt (193-211) már csak az egykori mesés város lepusztult romjai fogadták...

Címkék: