István hittel ás Szentlélekkel teljes. Ő is ember volt, mégis lehetséges volt, hogy teljes legyen hittel és Szentlélekkel. És ha csak ennyit írna le az Ige, akkor nehéz lenne megtudnunk, mit is jelentett ez az ő életében? De az Ige bepillantást enged István mindennapjaiba, nehéz óráiba, amikor bizonysággá lett ez beszédeiben és cselekedeteiben.
 
Közben gondolkodjunk el, mekkora hit látható a mi beszédünkben és tetteinkben, a Szentlélek munkája látható-e bennünk? István teljes volt hitben és szeretetben. Mikor foglalkoztam ezekkel a gondolatokkal, akkor a „teljes”-hez képest próbáltam megállapítani, hogy az én életem milyen, hol tartok ebben, és mikor fogok eljutni arra, amit Istvánról mond az Írás?
 
Ott olvasunk először Istvánról, mikor megválasztották diakónusnak, asztali szolgálatra. Ő is részes volt annak a hét elöljárónak a munkájában, akik a gyülekezet ügyes-bajos dolgait, anyagi ügyeit intézték. Az apostolok az Igével és az imádkozással szerettek volna foglalkozni, ezért választottak ki istenfélő férfiakat erre a szolgálatra.
 
Érdekes, ahogy a Biblia tudósít erről. Elmondja, hogy először kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes volt, és azután felsorol még hat nevet. Nem úgy írja, hogy felsorolja mind a hét elöljárót, és azután írja, hogy ők teljesek voltak hittel és Szentlélekkel. Ezt csak Istvánról írja az Ige. Bizonyára róluk is jó bizonysága volt a gyülekezetnek, azért választották ki őket, és imádkoztak felettük, de Istvánról mondja ezt egyedül a Szentírás. És hozzáteszi, hogy nagy csodákat cselekszik a nép között. Az Úr Jézuson és az apostolokon kívül ő az első ember, akiről ezt írja az Ige. Nem írja le, hogy milyen csodákat, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Szentlélek hatalmasan munkálkodott benne. Szabadulások, megtérések és gyógyulások történtek, olyan dolgok, amit csak Isten tehet velünk. Azt is olvassuk Istvánról, hogy amikor a Nagytanács előtt állt, ahol vádolták, nem állhattak ellen annak a nagy bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt. A Nagytanács olyannak látta az arcát, mint egy angyalét.
 
Egy pillanatra álljunk meg! Mennyi bennünk a hit és a Szentlélek ehhez a „teljes”-hez képest? Mennyi ajándéka működik bennünk a Szentléleknek, mennyi csoda, gyógyulás, szabadulás történt a mi életünkben vagy rajtunk keresztül? Mikor volt az, hogy beszélgettünk emberekkel, támadás ért bennünket, és nem állhattak ellene annak a bölcsességnek, ami megszólalt belőlünk? Mikor látták vádlóink olyannak az arcunkat, mint egy angyalét? Mostanában sokszor eszembe jut, hogy vajon milyen az én arcom? Mit látnak rajtam az emberek különböző élethelyzetekben? Ha valaki látja az arcomat, mi jut eszébe róla? Bizony, sokszor nem hasonlít Istvánéra.
 
Próbáljuk kikutatni, hogy mi ennek az oka?! Mert ennek oka van. A Szentlélek igyekszik minden emberben munkálkodni, és a Szentlélek hatalma nem lett kisebb! Ő ugyanaz a hatalmas Isten, Aki mindent megtehet! De semmit nem cselekszik erőszakkal, hanem ki mekkora teret enged Neki, ki mennyire alázza meg magát, és veti alá engedelmesen az ő életét az Úr akaratának, annyit tud elvégezni a Szentlélek az Ő munkájával és úgy tudja formálni a mi életünket.
 
Az emberek nem egyformák, nem egyformán adják át az életüket az Úrnak. Ezért lehet az, hogy valakiben egy év alatt elvégződik az a munka, amihez egy másik ember életében tíz évre van szükség. És ez nem a Szentlelken múlott, hanem egyik ember jobban alávetette akaratát az Úrnak, sokkal alázatosabb volt, sokkal több időt töltött el a Krisztussal, és sokkal jobban ragaszkodott az ő Megváltójához, mint az az ember, akinek példánkban tízszer annyi idő kellett ugyanazon állapot eléréséhez. Nem Isten hatalma volt kisebb egyik embernél, mint a másiknál!
 
Ne higgyétek, hogy István egy rendkívüli ember volt, eleve így lett alkotva és kiválasztva, és ahogyan ő élt, az elérhetetlen. A Szentlélek munkája ma is ugyanolyan hathatós és ma is vannak emberek, akiknek életében hasonlóan tud munkálkodni az Úr. Ez attól függ, ki mennyire adja át az életét.
 
Mi mit teszünk, amikor bántanak? Hogyan reagálunk a vádakra? Istvánt hamis tanúk megrágalmazták. Látták azt a munkát, amit a Szentlélek végez benne, és irigykedtek rá, vetekedni akartak vele. És amikor értelemben és bölcsességben nem tudtak fölé kerekedni, akkor az ő beszédeit félremagyarázták, hamissá tették, hogy vádolni tudják, és intézkedhessenek ellene.
 
Ha minket is hamisan vádolnak, mást állítanak rólunk, mint amit tettünk vagy mondtunk. István nyugodtan, higgadtan, Istentől való bölcsességgel tudott válaszolni. Mi sokszor indulatba jövünk, dühbe gurulunk, mérgesek leszünk, felgerjedünk és ellentámadásba megyünk át. Talán még fenyegetőzünk is: – Ezt mondtad? Akkor majd megfizet néked az Úr! Jössz te még az én utcámba!
 
István ellen dühösködtek, fogaikat is csikorgatták. – írja az Ige. Ez pedig már nem kis dolog! Ő éppen ekkor Isten dicsőségét látja, hogy Jézus Krisztus az Atya jobbján ül. Én még sosem láttam ezt, amikor igaztalan vád ért. Egész más gondolatok jártak a fejemben olyankor, talán sokszor még Isten sem jutott eszembe, nem a Menny dicsősége.
 
István arca hiába volt olyan, mint egy angyalé, ez ingerelte az Istentől távol élő embereket, elhurcolták őt, hogy megkövezzék.
 
Lehet, hogy minket fizikailag nem fognak megkövezni, de bizony szóval, gyűlölettel sokszor megdobálnak az emberek, és sok a próbánk ebben a dologban. Sok olyan beszéde van az embereknek, ami kődobásként ér bennünket. Mi mit teszünk olyankor, ha egyakarattal megrohannak bennünket?
- Előfordul, hogy megtoroljuk egy ugyanolyannal, vagy sokkal rosszabb dologgal a későbbiek folyamán, mint amit velünk tettek.
- Lehet, hogy mi magunk nem teszünk semmit, de kívánjuk Isten bosszúállását: – Majd Isten megfizet tenéked! Mert amilyen mértékkel mértél, olyannal mérnek majd teneked is!
- Vagy hangoztatjuk, hogy megbocsátottunk, de az első adandó alkalommal a fejéhez vágjuk nemcsak a kapott köveket, hanem életünk összes sérelmét. De ez miről tesz bizonyságot? Hogy nem tudtunk igazán megbocsátani.
- Elképzelhető, hogy meg tudtunk bocsátani, talán el is felejtettük, – ez már kicsit közelít ahhoz, amit Isten vár tőlünk, de István lelkületétől mégis messze van -            mert a bántótól lelkünk elfordult, nem tudunk imádkozni érte. Nem akarunk jót neki.
 
Ha már meg tudunk bocsátani, készek vagyunk felejteni, és jót akarunk annak, aki igazságtalanul bántott, már őszintén imádkozni tudunk azért, aki szóval vagy tettel ránk követ dobott, az már a Szentlélek munkája bennünk.
 
Vizsgáljuk át az életünket, mi hol állunk éppen? Hozza gondolatainkba most a Szentlélek azokat az embereket, akik nem jó szívvel vannak irántunk!
 
István ott állt a városon kívül, körötte dühös emberek, akikben gyilkos indulat volt. Fogaikat csikorgatták, és teljes erejükből vágták a köveket Istvánhoz. Egy kő ütése elég nagy fájdalmat okoz. De Istvánra sok kő repült, egyik a másik után. És ő imádkozni tudott gyilkosaiért: – Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! Azért kellett meghalnia, mert az evangéliumot igazán hirdette.
 
Mi mit tennénk, ha kövek zuhognának ránk? Vagy csak egy kő találna el bennünket? Milyen indulat keletkezne a szívünkben? Képzeljük el a helyzetet! Egy ember nagyon mérges lenne ránk, mert igazán hirdettük Krisztust, és megdob egy jókora kővel. Mi lenne az első reakciónk? Az üldözések idején derül ki, hogy mi van a lelkünkben. A hitnek és Szentléleknek teljessége? Ezen el kell gondolkodnunk, mert ránk is fognak kövek zuhanni, talán lelki értelemben. És akkor fogjuk meglátni, hol állunk Istvánhoz képest. Amilyen sokat vagyunk az Úrral, amennyire keressük vele a kapcsolatot, annyira lesz egyre hasonlóbb a reakciónk egy ilyen helyzetben, és az isteni természet egyre inkább látható lesz bennünk. Amennyit az Úrral vagyunk együtt, annyira árad el bennünk az Ő lelkülete, ami át tudja formálni beszédeinket, cselekedeteinket, egész lényünket.
 
Nem sokszor emberileg akarunk véghezvinni valamit, esetleg megtorolni sérelmeket? Amikor Istvánhoz hasonlítjuk magunkat, összemérjük életünket az övével, akkor gondolkodjunk el rajta, miért van az, hogy Istvánon keresztül annyi csodálatos dolgot tudott cselekedni Isten? Miért történt általa annyi szabadulás, gyógyulás és csoda általa? Miért tudott minden körülmények között az Úrra nézni? Mert István teljesen az Úrnak adta az ő életét, és az Úr egészen betölthette. Egészen hátat fordított a világnak, a nap minden órájában az Úr dolgaival foglalatoskodott, szolgált Isten népe között, és szüntelen kapcsolata volt Jézus Krisztussal.
 
Gondolkodjunk el azon, hol kell először változtatnunk, hogy az Úr minket is így tudjon használni, ennyire be tudjon tölteni Szentlelkével. Ilyen hasznosak legyünk az emberiség és Isten népe számára. Keressük sokkal többet az Úr közelségét, és biztos, hogy a Szentlélek hatalma ma is elvégez bennünk annyi munkát, amennyire teret engedünk a számára az életünkben. Adjuk át magunkat egészen az Úrnak, hogy betölthessen minket a hitnek és Szentlelkének teljességével!

Horváth Gábor
Pécs